A télikert olyan épületelem, mely nagyrészt üvegezett felületekkel határolt, néha csak az oldalfala, de legtöbb esetben a tető is. A télikertekben korábban fűtés nélkül, vagy csak temperáló fűtés mellett elsősorban a növények teleltetését végezték, jobb időben pedig itt teázva vagy kávézva a "téli kertben" érezhették magukat az emberek. Mára a mind nagyobb tudású üvegszerkezetek megjelenésével (fokozottan hőszigetelő, napvédő, biztonsági, stb.) a növények jelenléte már csak hangulati elemmé változott, és az ilyen üvegezett télikert terek már a legkülönbözőbb funkciókat megkaphatják a magán- és középületekben egyaránt. Beépített erkély vagy veranda éppúgy lehet télikert, mint egy toldás a házhoz, vagy akár egy különálló kis épület is, az pedig teljesen egyéni ízlés kérdése, hogy csak a kinti növények átteleltetésére használjuk ezt a plusz teret, vagy a ház „meghosszabbításaként”, szerves bővítményeként.
Ha az alábbi képekre kattint, akkor további képeket tekinthet meg a télikertekről.